Tavaszi léböjtünk 4. napja   Leave a comment


édeskömény-káposzta

A tegnapi fő fogás az édeskömény volt. Tekintve, hogy segíti a gyomor és a vékonybél működését is, így ihatjuk reggel 7-9, és délután 13-15 óra között is. Persze, bármikor iható, csak ilyenkor fejti ki legerőteljesebben a tisztító, gyógyató hatását ♥

Hozzávalók:
1 édeskömény gumó
Jól megmostam, lepréseltem, és hígítottam dupla forrásvízzel. A fent leírtakon felül még sok minden másra ia jótékony hatással van.
Olvassátok ♥

Az édeskömény magjai 4-8 cm hosszúak, vékonyak és enyhén íveltek, színük a barnától a világoszöldig változhat. Keserédes illata és enyhén mentolos íze miatt emlékeztet az ánizsra. Sok nyelvben (például a hinduban, indonézben) ugyanazt a szót használják az édesköményre és az ánizsra. Az édeskömény magvait már régóta használják fűszerezésre a mediterrán térségben. Használják savanyúságok, hús, hal és a tenger gyümölcseinek ízesítésére. A szegények éhségük csillapítására is alkalmazták a böjti időszakban, de az ételeket is ízesítették vele.
A néphiedelemben úgy tartották, hogy a kígyók édesköményt fogyasztanak, az élesebb látásért és a vedlés elősegítéséért. Azt is hitték, hogy a növénynek fiatalító hatása van az emberi szervezetre, és segít a látásélesség megőrzésében. Ezen kívül a szoptatós anyák tejtermelődését is fokozza és segíti a fogyást. Az édeskömény túlzott fogyasztása azonban nem javasolt, mivel izomgörcsöket és hallucinációkat okozhat.
Az édeskömény számos ásványi anyagot és vitamint tartalmaz: C-vitamint, rostokat, mangánt, káliumot, magnéziumot, kalciumot, vasat, B3-vitamint stb. A növény gumójából nyert C-vitamin antibakteriális hatású, erősíti az immunrendszert. Az édeskömény gumója fontos rostforrás, amely segít csökkenteni a koleszterinszintet. A növény rostjai megakadályozhatják a bélrákot, mivel méregtelenítő hatásúak és eltávolítják a rákos anyagokat a belekből. A növény gazdag káliumban, amely egy nélkülözhetetlen ásványi anyag, és csökkenti a magas vérnyomást, így a szívroham megelőzésére is hasznos.
Az édeskömény magjai, levelei és gyökerei ehetők, azonban a növényből kivont zsírok toxikusnak bizonyultak, még kis mennyiségben is – bőrkiütéseket, légzési problémákat és hányingert váltanak ki.
Élénkítő és tisztító hatása miatt fel lehet használni zúzódások, cellulitisz, elhízás kezelésére, valamint eltávolítja a méreganyagokat a szervezetből, hatékonyan kezeli a rossz szájszagot és a száj gyulladásos megbetegedéseit. Segít a megfázás tüneteinek enyhítésében, csökkenti a köhögési rohamokat, köptető hatású. Az édeskömény leveleinek leforrázása során keletkező gőz enyhíti az asztmát és a hörghurutot.
A szárított édeskömény magjaiból készített keverékek megszüntetik a gyomorfájást és serkentik az emésztés. Gyerekeknél hatásos ellenszere a bélférgességnek. Az édesköményt a látás erősítésére és a szem irritációjának enyhítésére is használják. Infúzió készítéséhez egy kanálnyi édeskömény magot egy pohár tejbe vagy vízbe keverjük, majd felforraljuk. Az edény, amelyben készítjük, nem lehet fémből. Tíz percig hagyjuk hűlni, majd naponta két-három csészényit fogyasszunk belőle.
Az édeskömény magjaiból és leveleiből készített tea eltávolítja a bélférgeket és a baktériumokat. Az édeskömény levéből készült szirup enyhíti a köhögési rohamokat. Illóolaja fertőtlenítő, nyugtató, szélhajtó és köptető hatás, de szappanok és parfümök előállításához is felhasználják.
Terhes nők számára nem ajánlott az édesköményt tartalmazó készítmények alkalmazása. Nagy mennyiségben ugyanis stimulálja a méhet. Ételek ízesítésére azonban nyugodtan felhasználhatják. Érzékeny bőrűeknél bőrgyulladást válthat ki az illóolajjal való közvetlen érintkezés.
Forrás: http://harmoniqusno.hu/egeszseg/1/Gyogynovenyek_gyogyhatasai_VI___8211__Az_edeskomeny

Ha tetszik az oldal, kérlek támogasd a munkámat ♥
Kállay Ildikó
Bankszámlaszámom: 11773188-07475519
Paypal: ildiko@eletkert.hu
Ha úgy érzed a barátaidat is érdekelni, segíthetsz az oldal megosztásával is ♥
Legyen csodás a napod!!!
Köszönöm ♥

Reklámok

Posted 2013. március 7. by eletkert in Gyógyító italok, Nyers ételek, Táplálkozás

Tagged with

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: