Narancsos almaleves granolával   2 hozzászólás


narancsos almaleves

Ma reggel máris felhasználtam a tegnap készített granolát. Isteni!!!

Hozzávalók:
5 pici narancs facsart leve
1 alma felkockázva
1 ek granola

A narancsot alaposan megmostam, félbevágtam, és kifacsartam a levét egy leveses tálkába. Rákockáztam egy gyönyörű, piros almát, a tetejét pedig megszórtam granolával.

Csodás reggelt és napfényes napot kívánok hozzá 😉

narancsos almaleves

A narancs jótékony hatásai:

Télen a tárolás következtében csökken sajnos a gyümölcsök vitamintartalma, de szerencsére a déli gyümölcsök, főként a citrusfélék dúskálnak a vitaminokban. Ez fokozottan érdemes a narancsra, sőt több áldásos összetevői is vannak a vitaminokon kívül. Lássuk, melyek ezek!

Nem csak nagyon egészséges gyümölcs a narancs, hanem kiváló eledel fogyni kívánók számára is, hiszen alig tartalmaz kalóriát. Kevés gyümölcs- illetve szőlőcukor van benne, a leve és a rostjai pedig nem csak üdítenek és oltják a szomjat, hanem jól telítenek is.

Az egyik legfontosabb téli C-vitamin-forrásunk is a narancs. Egyetlen narancs 25%-kal több C-vitamint tartalmaz, mint amennyire szüksége van egy nap egy átlagos felnőttnek. A vegetáriánusoknak mindenképpen be kell építeniük ezt a finom gyümölcsöt az étrendjükbe, mert a nagy dózisú C- vitamin, amit tartalmaz, segíti a növényi eredetű vas felvételét. Hatásosabb is a természetes C- vitaminja, mint a tablettákban lévőké, mert erősödik a hatása a bioflavonokkal együtt.

A- és B-vitaminokat is tartalmaz nagy mennyiségben a narancs. Az első a látás épsége miatt és a bőr egészsége miatt fontos, míg a második a szénhidrát- és zsíremésztésben játszik jelentős szerepet. A hasnyálmirigy működését is segíti, az emésztésben a felszívódás, s fennáll székrekedés, azt is megszünteti.

Rákmegelőző és kifejezetten rákellenes hatásúak az antioxidánsai, a flavonok és a karotinok, a limonén és az antociánok. Az erekre nagyon jótékony hatással van a ruténtartartalma, valamint az idegrendszerre és a szívre. Érdemes a téli depresszió ellen is narancsot enni, sőt, a narancsolaj élénkít, jó kedvre derít, így a párologtatóba is hasznos illóolaj.

A vérnarancsok rendszerint egy kicsit kisebbek, mint az átlagos rokonaik. A gyümölcshús és a héj piros színét az antociánnak köszönheti, ez egy növényi színanyag, melynek az árnyalata függ a közeg savasságától vagy lúgosságától. Jelen esetben a gyümölcssavak miatt pirosba vált át. Ezek az antociánok gyulladásgátlók, vérnyomáscsökkentő hatásúak, valamint rákellenesek. A narancs nobelitin tartalma véralvadásgátló, s trombózis-megelőző hatású.

A fitoösztrogénjeinek köszönhetően enyhítheti a nőgyógyászati panaszokat, de vírus- és baktériumellenes hatása is van. Segít a fertőzések alkalmával is, mert fájdalomcsillapítók is a benne lévő természetes antibiotikus hatású anyagok. Remek vízhajtó is, ami jót tesz a veséknek, s a vérnyomást is csökkenti.

Kálim-, kalcium- és magnéziumtartalma erősíti az immunrendszert, a savas húsból pedig jól felszívódik a kálium és a kalcium.
Forrás: http://www.hotdog.hu/egeszseg/eletmod/a-narancs-jotekony-hatasai-a-szervezetre

Reklámok

Posted 2014. április 16. by eletkert in Nyers ételek, Receptek, Táplálkozás

Tagged with , ,

2 responses to “Narancsos almaleves granolával

Subscribe to comments with RSS.

  1. NNNNa, most megkedveltem a narancsot, pedig nem nagyon szerettem eddig, és még csak nem is tudom az okát. De akkor most van okom szeretni. Köszönöm ezt a sok tájékoztatót, amikkel mintha okosabb is lennék.
    Spl puszi
    Marikától

    zemplenyine@marika
    • Én sem vagyok oda a narancsért, de ez valami isteni, édes fajta 😉 Csak arra figyelj, hogy a héja jó vastagon le legyen vágva! Semmiképp se kerüljön a tányérkádba, mert gombaölővel meg mindenféle vegyszerrel mérgezik 😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: