Brokkoli kapros mártásban   1 comment


Brokkoli kapros mártásban

Brokkoli kapros mártásban

Alaposan le volt árazva a brokkoli az egyik közértben, így kettőt beruháztam gyorsan😉 Nagyon meleg van végre, kimondottan jól esik ez a finom, nyers étel😉

Hozzávalók személyenként 1 maréknyi egészen apró rózsáira szedett, brokkoli.
Alaposan megmossuk folyó víz alatt, és félretesszük, amíg elkészítjük a mártást.
Hozzávalók:
1 maréknyi apróra vágott kapor
2 ek zabpehely
1 kk tiszta só
1 csipet őrölt kömény
1 vöröshagyma
3 karika sárga paprika
1/2 csésze szotyi
1 kanál citromlé
1 tk pirospaprika
1 tk hidegen sajtolt olaj

A hozzávalókat összeturmixoljuk. A brokkolit 2 felé vesszük. Az egyik felét berakjuk 1 kis tálkába, és ráöntünk egy jó adag szószt. A tetejére szépen elrendezzük a maradék rózsákat, és díszíthetjük 1 szelet paradicsommal.
Jó étvágyat hozzá❤
Brokkoli

(Brassica oleracea)

Feltehetőleg Olaszországból terjedt el, napjainkban pedig nagy népszerűségnek örvend az USA-ban és Nyugat-Európában. Magyarországon csak az utóbbi 20 évben terjedt el. Szezonja novembertől márciusig tart. Közeli rokona a karfiol és a fejes káposzta. A brokkolit mai formájában 300-400 éve ismert.

brokkoli

Általánosan javallt:
ízületi gyulladásra
vérszegénységre
fáradékonyságra
Brokkoli élettani hatása:
Tartalmaz A-, C-, E- és B-vitaminokat, vasat, folsavat, kalciumot, foszfort, káliumot, glükozinolátokat, rostot és fehérjét. Kiemelendő továbbá a benne lévő tokoferol ( E vitamin), niacin, pantoténsav, B1- és B2-vitamin is. A brokkoli kitűnő C vitamin-, folsav- és béta-karotin-forrás. Gazdag növényi flavonoidokban, indolokban és izotiocianátokban. Nagy mennyiségben tartalmaz klorfilt.

A brokkoliban található úgynevezett izoticianátoknak nevezett fitovegyületek gátolják a pajzsmirigy túlzott hormontermelését. Ennek a tulajdonságának köszönhetően segíthet a Basedow-kór (Autoimmun pajzsmirigy-túlműködési zavar) gyógyításában. A magas antioxidáns hatású glutation tartalmánál fogva jótékonyan hat az ízületi gyulladásban szenvedőkre is. Továbbá hatféle olyan vegyület található benne, amely csökkenti a vérnyomást. Jótékonyan hat a vérre, növeli az energiát. Segít a vérszegénység és a fáradékonyság leküzdésében, jót tesz a szívnek és a vérkeringésnek.

Antioxidáns és rákmegelőző hatású. Kutatások bizonyítják, hogy a brokkolinak a többi káposztafélével együtt jelentős szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megakadályozó étrendben. Könnyű emészthetősége miatt érzékenyebb gyomrúak is nyugodtan fogyaszthatják.
Forrás: http://www.vitaminsziget.com/ecikk.php?id=2104

One response to “Brokkoli kapros mártásban

Subscribe to comments with RSS.

  1. Ildikóm,köszönjük a finom receptet.
    Szeretnék írni neked levelet…nem találom az e-mail címedet. Ha,az enyém meg van írjál már nekem. puszim❤

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: