Felhívás társulásra ♥   41 hozzászólás

Felhívás társulásra ♥

Innen a blogról már ismerhettek, de akinek új lennék röviden magamról: Egy Pestről elszabadult vidéken újra kezdő emberke vagyok hatalmas szívvel, és hatalmas álmokkal, amikből már nagyon sok mindent megvalósítottam ♥
Szenvedélyem a természet szeretete, óvása, az egészséges ételek és életmód. Ehhez megálmodtam nektek és magamnak az Életkertet…
A tervem először egy önellátó ház létrehozása volt, szép, nagy birtokon, ahová bárki jöhet kikapcsolódni, pihenni, kirándulni, biokertészetet tanulni, bio, nyers, és mindenféle egészséges ételeket készíteni. Ebből adódóan, mi termeljük az élelmiszereinket a gabonáktól a fűszer- és gyógynövényeken át egészen a zöldségekig.
Természetesen az épp arra járó „vándor” turista is mindig kap egészséges ételt a tányérkájára. Nagyon szeretnék egy nyers, illetve makrobiotikus éttermet is üzemeltetni ♥
….. Eddig az álom ♥ Ami ebből már valóra vált, az egy gyönyörű helyen egy pici házikó, aminek a melléképületében elkezdtem kialakítani az Életkert konyháját, szép nagy terasszal. Befejezni már nem sikerült, de csak apróságok vannak hátra (munkák, amit sajna nem tudok megcsinálni, ügyes férfikéz kéne csak hozzá, ami nekem nincs ♥). A termelés is megindult idén tavasszal. Elvetettem némi gabonát, és most ültetem a zöldségeket, kis fákat,és bokrokat. Egy önellátó, erdőkertet szeretnék kialakítani ezen a kis birtokon. A Cserhát közepén, (Szanda) Szandaváralján vagyok, ahonnan rengeteg gyönyörű fotót szoktam hozni nektek. Természetesen az általam készített ételeket is nyomon követhetitek a https://eletkert.wordpress.com/ oldalon, sok más információval együtt.
Idén nyáron indulnak sokféle tanfolyamok, ahol megtanulhatunk rajzolni, korongozni, kosarat fonni, és tőlem is tanulhattok isteni ételeket készíteni;)
A lényeg, hogy a tervek folyamatosan realizálódnak, és egyre inkább érzem, hogy ezt a csodás álmot már nem egyedül kell élnem és megvalósítanom! Akit megérint ez a kis írás, ez az életmód, a tervek, kérem, jelentkezzen! Gyertek családostól is! Alkossunk egy igazi szeretet közösséget! ♥
Nagyon röviden, ezek a tervek 🙂 A kezdeti álmok mára szerencsére már nagyobbra nőttek annál, amit egymagam képes vagyok ellátni. Ezért kérem, jelentkezzetek, ti, akik elhivatottságot éreztek ennek a kis projektnek a támogatására. Itt nem anyagi dolgokra gondolok, sokkal inkább az Életkert mindennapi életében való részt vételre!
Ha szeretnétek egy csodás helyen élni, és szívesen „dolgoznátok” velem akár a kertben is, akkor kérlek, jelentkezzetek. Ebben a pici (177 fő) faluban is sok szép, eladó házikó van, nagyon kedvező áron.
Hatalmas szeretettel várok minden jelentkezőt az ildiko@eletkert.hu e-mail címen.
Ildikó

Posted 2012. március 25. by eletkert

41 responses to “Felhívás társulásra ♥

Subscribe to comments with RSS.

  1. Nagyon szeretnék beleköltözni, ezen a vidéken, bármilyen ici-pici házikóba. IMÁDOM a természetet, kertészkedést, de anyagi korlátjaim vannak. Rokkant nyugdíjból, nem telik hitelekre, nem is adnának, de 50 ezerből, mire is vágyhat az ember.

    • Szia Margó!
      Ez itt nem az anyagiakról szól! Ez nem üzlet, hanem elhívatás. A jelenlegi rendszerben nekem is csak mínuszom van. De itt most nem erről van szó! Ez nem anyagi kérdés! Ide most azoknak a hozzászólásait várom, akik nem az akadályokat látják, hanem a megoldást ♥ Ez csak nézőpont és nem pénz kérdése Margó ♥

  2. Ez egy csodás dolog amit létrehoztál kedves Ildikó, és az ember leginkább akkor tud kibontakozni, ha azt csinálhatja, amire a leginkább vágyott és szeretettel végzi azt. Bizony a természet szereteténél nincs is csodálatosabb dolog, én igazán ott érzem magam szabadnak, szinte mintha szárnyaim lennének, olyan könnyednek érzem magam. Jó, hogy Te ezt az álmod meg tudtad valósítani! és azt hiszem ahogy nézzük a mai világot, bizony ez a megoldás, vissza a természethez, vissza a földanyához. Kívánok a további munkádhoz sok sikert, erőt, egészséget és rendszeresen benézek Hozzád. Sajnos én már a koromnál és a kötelékeimnél fogva nem tudok ilyen álmokat dédelgetni. Puszillak szeretettel: Éva

    Kissné Ávár Éva
  3. Szia Ildikó !

    Sok sikert kívánok neked az álmaid megvalósításához, nincs is annál jobb érzés mint amikor egy álom valóra válik.

    Bocsi hogy csak így ismeretlenül írok a blogodra de mivel névrokonok vagyunk ez már lehet egy kapocs, és valamiért úgy éreztem, hogy írnom kell .

    Baráti üdvözlettel .

    Kállai Éva

  4. Szia Ildikó !

    Sok sikert kívánok neked az álmaid megvalósításához.

    Nincs is annál jobb érzés mint amikor egy álom valóra válik .

    Baráti üdvözlettel.

    Kállai Éva

  5. Szia! Nagy örömmel látom azt megvalósulni, ami néha, kósza “álmaimban” úgy dereng, hogy “jó lenne”, vagy esetleg, hogy “kellene”. Sokat gondolkoztam, miközben olvastam a bemutatkozásod. Tetszik, amit csinálsz és egyre több gondolatom támad a kis “projekted kapcsán.
    Mi is az, amiben segíthetnék ma ekkora távolságról, hiszen legalább 300 kilométer, ha jól sejtem, hisz én a Kisalföld északi csücskében élek.
    Talán első gondolatom ott támadt, amikor a kirándulásból hazatérők részére kész és egészséges ételek elkészítéséről írtál.
    Ebben talán ma ,ha kéred, “nyers zöldségételek” témájában próbálok majd hozzászólni, ha kéred.
    Nem utolsó szempont, ha netán meggondolnám, hogy valamennyi időre el is tudnék hozzád menni a nyári szezonban segíteni, bár épp nem tudom, ilyenre gondoltál-e?
    Az iskolaévben a feladataim itt tartanak, de úgyis a nyár lesz a nagyobb feladat, amikor neked ez jól beindul.
    Most drukkolok Neked és ez is valami pici az ügy kifejlődéséhez!
    A drukkolásomat pedig megerősítem azzal, hogy nem csupán megosztom, de a saját profilomon is kirakom, minél többen láthassák. Aztán majd valami jó gondolat talán elő tud jönni, ami többet segít, de a Tiédet lellene pontosabban látnom!
    Hatalmas örömmel gratulálok ahhoz, amit már megtettél és kívánom, legyen sok-sok követőd!
    Kívánok csodaszép napokat, kívül-belül ragyogással:Főnix

    • Drága Főnix!
      Annyira jól esnek a szavaid! Már ezzel is sokat segítettél! Igen, mindenben várom a hozzászólásokat, okos ötleteket. Ha van már némi tapasztalatod erdőkertek kialakításában, abban is. Zöldségekről is minden érdekel ♥.
      Ha 300 km nincs is a távolság, 200 biztosan van. Én is északon vagyok, de éppen közép tájon :)Úgy érzem, hogy lassan elmosódnak ezek a távolságbani határok, ha a hasonlóan gondolkodók összefognak 😉
      Nagyon szépen köszönöm a kedves soraidat és a sok megosztást is ❤
      Csodás tavaszi nyitást kívánok neked ❤
      Ildikó

  6. Szia Ildikó, én tudom, hogy nekem jót tenne, bennem is ez van. Bátorrá kell válnom és egy nagyot ugrani a “semmibe”, úgy ahogy 20 évesen tettem. Drukkolj nekem, hogy tényleg bátorrá váljak.

  7. Drága Ildikó! Láttam a helyet, ahol élsz, sőt láttalak Téged, amilyen boldogan élsz! Ezért is tartom hitelesnek, sőt megvalósítható “álomnak” mindenkinek, kortól és anyagiaktól függetlenül az elképzelésed! Jó, hogy vannak ilyen emberek, mint Te vagy! Szurkolok és még sosem lehet tudni, mikor leszünk szomszédok!
    Puszillak és gratulálok!!!

  8. Én pontosan tudom, hogy az embernek mindig vannak álmai, amiket meg AKAR valósítani. És neki kezd!!!!! Ez a legfontosabb. Ha el sem kezdjük, soha nem lesz semmi. De aki úgy neki bátorodik, ahogyan Te is tetted, azzal jó példát mutatsz a gyengébbeknek, félénkebbeknek is. Belőlem nem hiányzik az elhatározás, és már hónapok óta árulom is a házam, csak éppen vevő most nem található…… és nem félek bele ugrani az ismeretlenbe, mert ha már ott vagyok, akkor egyszer csak azt veszem észre, hogy mindez már bennem élt örök idők óta. Tehát semmi nem idegen ezen a világon…. Az, hogy már öregecske vagyok? hát itt is az vagyok, meg Pesten is az lennék, meg mindenhol a világon, de az a fontos, hogy hol érzem jól magam igazán?
    Tudom, hogy kicsit elkalandoztam a gondolataimmal, de azt hiszem minden ÍGY KEZDŐDIK!!!!
    Millió puszi
    Marika

    zemplényiné marika
  9. Szerintem az lehetne a megoldás, hogy többen állnak össze, és vesznek 1 házat. Nem mindenki külön, külön.
    Mindenkinek jut 1 szoba és úgy sokkal könnyebb megoldani a dolgokat….gondolom én.
    Nektek mi erről a véleményetek?

    Pillis Cecília

    • Szerintem ez nagyon jó ötlet Cecília!
      Van itt 5,5 millióért hatalmas ház, csak félkészen. A gyulai önkormányzat kezdte el építeni üdülőnek, de közbejött a válság, és már ennyiért is odaadnák…

  10. Gratulálok Ildikó! Már régóta figyelem ténykedésedet és nagyrabecsülöm azt a kitartást és bátorságot amit “beletettél” az Életkertedbe. A nyári szünet lesz a legalkalmasabb arra, hogy megismerjem azt amit alkottál. Szívesen meglátogatnálak és szeretnék tanulni abból, amit már oly sokszor megosztottál velünk.
    További kitartást és ehhez jó egészséget kívánok neked!

    Ölellek
    Móni (Ungvári)

    Ungvári Mónika
  11. Kedves Ildikó!
    Először is gratulálok és sok szerencsét az álmod valóraváltásához. Meg kell, hogy mondjam, miközben olvastam soraidat, úgy éreztem mint ha a saját vágyaimmal találkoznék. Én egy Borsod-megyében élő 41 éves fiatalos egészséges nő vagyok, van egy 21 éves fiam akit születésétől egyedül nevelek. Sajnos az élet kegyetlenül elbánt velünk, jelenleg nincs semmink se lakás se vagyon se semmi. De nem is akarlak untatni a sorsunkkal, ezt csak azért írtam le, hogy megértsd miért is hasonló az álmunk. Az utóbbi években nagyon sokat gondolok arra mit is szeretnék valójában…vissza a természetbe…egy kicsit a nomád életformához ahol amivel nagyon sokat lehetne spórolni ami nem a pénzről az anyagias világról szól, hanem a természetről az állatokról, a békéről a nyugalomról a szeretetről, a saját magunkról való gondoskodásról, az anyagias, srtesszel teli világból való eltávolodásról. Én nagyon szeretem és tisztelem a természetet, mert Isten ajándéka amit sajnos nem becsülünk eléggé mi emberek. Szeretem még az állatokat is, van négy cicám…:) Az álmaim között szerepel, hogy tartanék állatokat de nem azért, hogy az élelmet biztosítsam magamnak, mivel nem fogyasztok húst…inkább csak a gondoskodás, törődés érdekében…nagyon sokféle rostban gazdag élelmiszerrel lehet pótolni a húsban található ásványi anyagokat, nem vagyok szakértője de olvastam róla…meg persze tapasztaltam, hogy sokkal másabb az embernek a gondolkodása, a test működése, viselkedése ha mellőzi a húst az étrendjéből…de ezzel nem mindenki ért egyet…Arról is olvastam meg szerintem az interneten is utána lehet nézni, hogy a mezőgazdaságban hogyan lehet elkerülni a műtrűgyázást, permetezést a biógazdálkodáshoz…szeretnék neked segíteni az álmod valóraváltásában, engem már nem köt Borsod-megyébe semmi…ha szükséged van a személyemre kérlek írj és beszéljünk. /Lakást igaz nem tudok vásárolni de én ellakom egy kis garázsban is…csak a cicáimat vihessem, meg a fiamat…/
    További Sok Sikert!

    Üdvözlettel: Kata

    Szilágyi Katalin
    • Drága Kata!
      Ezzel a felhívással olyanokat szeretnék megszólítani, akik eladták a házukat, lakásukat, és azon gondolkoznak, merre is menjenek tovább.
      Bármennyire is szeretném, ha te is jönnél, nekem még egy garázsom sincs, ahova befogadhatnálak. De ha lenne, ott tutira megfagynál télen 😦 Kemények errefelé a telek 🙂 Kiadó házak sincsenek, ez egy ici-pici falu 🙂
      Kívánok neked sok sikert a jövőre nézve, és kívánom, hogy neked is teljesüljenek az álmaid ♥

  12. Szia csodás minden

  13. Kedves Ildikó!
    Gratulálok az ötlethez és nagyon jó egészséget és kitartást kivánok. Sajnos nekem is volt egy hasonló elképze-
    lésem, de csak a csodálatos területhez jutottam a Bükben. A többit a kormány elintézte, mivel a pénzünk
    egyre kevesebbet ér és a kiadások egyre nőnek. Szivesen – nem igazán jó szó a szivesen, inkább kényszerü-ségből – eladnám ezt a csodálatos területet hasonló célok megvalósitásához.
    Mindenképpen szeretnélek egyszer meglátogatni. Addig is sok boldogságot kivánok a terveidhez.

    • Drága Margit!
      Hátha megmarad a csodás birtokod! Bízz benne!!! Sok ilyen Életkertre lesz szükség a közeli jövőben 😉
      Természetesen, bármikor szívesen látlak. ♥

  14. Szép napot!
    A növénytermesztéshez szeretnék tippeket adni:a télen kipróbáltunk két eddig általunk nem használt terményt,a csicseriborsót és a kölest.Melegen tudom ajánlani mindkettőt,és még egyik vetéséhez sincs késő.Én a Tescóban vettem egy félkilós csomag csicseriborsót,pár szemet beleraktam egy maréknyi nedves földbe,hogy lássam,kicsírázik-e,és szinte minden szem kikelt.Mindkettő tápláló és igénytelen,a vega látogatók is fogyaszthatják.Az igénytelen termények bajnoka szerintem az amaranth-azaz a pulykaorr,ahogy nálunk hívják.A Krisna-hívők weboldalán is lehet olvasni róla,azt írták,hogy ott is megtermett,ahol már a fű sem!!!A vendégek maguk is kipattogtathatják,mint a kukoricát mondjuk egy széles aljú bográcsban parázs fölött,amíg a fő kajára várnak.A végére hagytam a kedvencemet,a kínai hosszúbabot.Köretnek vagy levesben egyaránt finom,nincs benne az a kellemetlen szálka,mint néhány más zöldbab fajtánál.Fagyasztani is lehet,vagy befőzni.A termesztése egy picit macerásabb az elején,de csak annyiban,hogy szemenként elültetve egy kis cserépben,vagy pl.vajas dobozban palántát kell nevelni belőle.Aztán kiültetve egy kb. 2 méteres karó mellé hamar folyni kezd és elágazni,nem voltak ritkák a 70-80 centis hüvelyek!Érdemes 4-4 karó végét összekötni,így stabilabban állnak majd a szélben is.Remélem tudtam segíteni,sok sikert a gazdálkodáshoz!Tisztelettel,István.

    • Kedves István! Nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat!!! A jó hírem, hogy a csicseriborsó és a köles már ki is kelt a kertecskémben 😉 Mindkettőt folyamatosan fogyasztom, és nagyon szeretem. Az amarántot nem tudtam, hogy ültethető, de mivel belőle is mindig tartok itthon, délután el is vetek egy adagot 😉
      Nagyon szépen köszönöm az ötleteket!!! 🙂

  15. Kedves Ildikó!
    Gratulálok a bátorságodért, hogy kiugrottál a mókuskerékből. Dehát úgy gondolom, hogy aki igazán vágyik az álmaira, az meg is valósítja. A változás nem mindig csak rosszat tartogat számunkra, de ezt sajnos még kevesen tudják. Sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánok Neked, így ismeretlenül is! Üdvözlettel: Bánhalmi Gabi

  16. Gratulálok én is, az ötlet fantasztikus. Közel áll hozzám is, de sajnos mi Mohácson lakunk. De ha lenne villanyszerelői állás a közelben a férjem részére, vagy bármilyen munka, akkor költöznénk is. Bár a kertem itt van, amit nagyon szeretek, de egyedül én nem merek belevágni ilyesmibe amibe te. Ha közelben lennénk, számíthatnál rám.

  17. Nekem is van itt az oldalon 300 nyers receptem, de együtt biztosan még kreatívabbak leszünk 😉

  18. Kedves Ildiko!
    Ez a jovonk! En is ott fogok lakni ,egy ilyen csodas eletkertben,ezen dolgozom. Boldogsaggal tolt el,hogy egyre tobben ebredezunk….akiknek meg elnek nagyszuleik vagy idos hozzatartozoik,gyujtsenek sok infot toluk,szuksegunk lesz ra,kenyersutestol a szappanfozesig,termeszetes gyogymodokrol stb.,mert ugy velem nemsokara a tulelesert folyik majd a harc es a kizarolag panellakok,multik altal ellatott embertarsaink,akar tobb diplomaval a zsebukben eletkeptelenekke valhatnak…Elismeresem,te mar jo uton jarsz! Szeretet es bekesseg! ❤

    • Kedves Zsuzsi!
      Nagyon beleláttál a jövőbe, mert épp most kezdem szervezni a nyári és őszi tanfolyamokat: kosárfonás, szappanfőzés, fazekasság, kenyér sütés, rajztanfolyam, egészséges étel készítő tanfolyam…. nem sorolom végig, ezek az idei nyári tervek:)
      Én is nagyon örülök, hogy egyre több ilyen hely alakul pici országunkban ♥

  19. Szeretettel üdvözöllek, sok sikert kívánok a kezdeményezéshez!

  20. Kedves Ildikó!

    Én ma találkoztam először ezzel a honlappal, és első pillantásra megfogott, ami árad belőle, belőled… lelkesedés, harmónia, szívbéli szeretet és jóság. Köszönöm, amit eddig olvastam, nagyon drukkolok Neked, minden jót kívánok. Biztos vagyok benne, hogy valóra válnak az álmaid, fentről is támogatnak! 🙂 Köszönöm, hogy megmutattad, hogyan is lehet hinni magunkban, hogyan lehet erőt gyűjteni, hogy az ember tudjon változtatni a helyzetén. Fogadd őszinte elismerésemet, és remélem, hogy egyszer eljutok Hozzád.

    Sok sikert kívánok, Isten éltessen! 🙂

    Druszád:
    Ildikó

  21. hu a hideg átjár miközben olvastam soraidat… de az is hogy ide kerültem… igazából pár szót fogok csak írni és fogod tudni … Hallgatván a sugallatomra Isten megmutatta ezt a helyet, és életcélom az hogy segítsem az embereket az összefogásra, és a szeretetre és arra rájönni hogy a világon semmi nem történik véletlenül… ISten mindig megsegít… van egy honlapom a http://www.segitunk.com erről szól, meg megláttama fényképed… sztem nem kell mondanom semmit pont úgy érzed ezekből a sorokból mint én hogy dolgunk van együtt 🙂 segítek mindenben, és operatőr is vagyok pont arrafelé terveztünk hamarosan egy utat(NEM TUDJUK MIÉRT) MOST MÁR TUDOM és összehozzunk egy szeretet faut ami példaértékü lesz egész világon, áhhhhhhh már alig várom pont ez a célom és most itt vagy !!!!!!!!!!!!! köszönöm hogy megítrad ezt a levelet….. és hogy pont felugrott a fac ablak és hogy pont végig olvastam, és hogy pont néztem a térképet jo ideje és TUDTAM hogy ott van valami csak ne m tudtam mi:)
    De sztem Véletlenül hihi beszéltünk már telefonon az idő tágítás ügyében 🙂 hihi KÖSZÖNÖM HOGY FACEN VISSZAÍRSZ NEKEM MERT TUDOM VÉGRE MIA DOLGOM!!!!! és mostmár időm is lett 😉
    Számomra mindennél fntosabb a hazám és a benne élő lények! mert tudom hogy Magyarországrol egy hatalmas változás indul el és tudom hogy Ez amit most Írok NEKED egy alap pillérje, így köszönöm hogy végzed az utat amit kaptál én s azt teszem,,,, a képed mindent elárul 🙂

  22. Szia Kedves Ildikó!

    Ezek szerint senki sem társult hozzád.Én Debrecenben élek,van egy 13 éves fiam és én is azt tervezem,hogy egy ilyen csodás helyen éljünk,de egyedül vagyok,nem mertem belevágni.
    Kár,hogy csak most ismerhetlek meg,de nincs arra esély,hogy megmaradjon a ház.
    Mi szívesen odaköltöznénk,itt eladnánk a lakást és úgy könnyebb.
    Hol tart most az árverezés?

    Nagy Ölelés!

    Marica

    • Szia Marica!
      Egyelőre megpróbáljuk megmenteni! Képzeld, elhatározták a barátaim, hogy mindenki küld 1 ezrest. Ha tényleg mindenkinek sikerülne, aki ismerősöm a facebook on, akkor megmaradnunk 🙂
      Ha nem, megpróbálom eladni. Ha az sem, akkor majd, ahogy a Jó Isten akarja 😉 Valahogy lesz! Már elengedtem ♥

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: