Elárverezem az Életkertet!   105 hozzászólás

Úgy tűnik, az Életkertnek csak addig lehettem élvezője, amíg létrehoztam. Nektek kéne tovább vinni…
A kikiáltási ár 5 millió forint, nekem 8,5-ben van. Nagyon sürgős!!!!
Ha valakit érdekel a története, alul azt is elolvashatja ♥
…………………………………………………
Mikor megálmodtam, még jól eltartott a kis bt-m, ahol bérszámfejtést csináltam a cégeknek. A 2008-as krakk óta, a 90 cégből összesen 2 maradt, így éppen csak annyit kerestem, ami a rezsire és egy pici betevőre volt elég. Az evámat nem tudtam befizetni, ezért már a bevallás előtt írtam kérvényt az APEH-nak, hogy engedjenek részletfizetést. Elutasították, hogy túlfizetésem van, nincs tartozásom….
Mikor bevallottam, megint kértem a részletfizetést. Elutasították, mert bt vagyok, nem magánszemély. Azóta nagy csend.
Aztán beindult a verkli. 2 hete elvették a teljes bevételemet, -625Ft-ot hagytak a számlámon, mert nem magánszemély vagyok, hanem bt… 🙂
Múlt hét hétfőn megtudtam egy kolléganőmtől, hogy feketelistára tettek… Azonnal bementem hozzájuk, ahol azt mondták, hogy el akarják vinni az autómat, lehet, a házamat is… Írtak a régi címemre, de mivel kétszer visszament azzal, hogy elköltöztem, átvettnek tekintik. Ez a törvény. Én hiába írtam meg az új címemet, azt tőlem nem fogadják el, csak a cégbíróságtól. Oda pedig csak ügyvéd jelentheti be, 30 ezerért… Azt ajánlotta az ügyintéző hölgy, néha menjek vissza a régi címemre (110km) és nézzem meg, küldtek-e levelet, mert ők csak oda küldhetik… Ezért nem tudok semmiről 🙂
De beadhattam újabb kérvényt, és várhatok, hátha….
Megkaptam a végrehajtó hölgy telefonszámát, aki nagyon kedves volt, de csak annyit tudott mondani, használjam ki azt az időt, amit még lehet 🙂
Ma bementem az ÉMÁSZ-hoz, hogy kérjek részletfizetést az 1 éves villanyszámlára, mert csak most márciusban került a nevemre a ház, addig a régi tulaj nevén fizettem az áramot, de csak azt az összeget, amiről csekk jött, mert nem az én nevemen volt. Jól is tettem, mert amit elutaltam a saját számlámról a régi tulaj nevére, azt az ÉMÁSZ visszafizette a régi tulajdonosnak. Szerencsére tündéri postásunk van, és lerendezte:) Így viszont lett 182 ezer villanyszámlám, amire 60 ezret már befizettem, de 40-et visszautalt az ÉMÁSZ belőle. Ma bementem, hogy kérjek részletfizetést, és közölte az ügyintéző hölgy, hogy nem lehet. Vagy befizetem 1 hónapon belül, vagy kikapcsolják az áramot. Ennyi. Akkor dolgozni sem tudok, a NAV nem tud mit elvenni, és mehetek az erdőbe lakni 🙂 Ami most biztos nagyon izgis, de télen nem hiszem, hogy ennyire élvezném 🙂
Bocsánat, hogy ilyen hosszúra nyúlt, de legalább kijött belőlem… Most, így visszatekintve látom, hol rontottam el, de nem tudom, hogy sikerül-e megfordítani a folyamatot…
Bármennyire is szűkösen volt élelemre meg tüzelőre is, az államnak akkor is utalnom kellett volna havonta valamennyit, és az égiek ugyanúgy megsegítettek volna, ahogy eddig is tették… Bedőltem annak, hogy nem fizethetek részletbe, és vártam a csodát. Hát, a csoda most megérkezett 😀
Ha valamelyikőtöknek tetszik, és szívesen továbbvinnétek az általam elkezdetteket, felajánlom nektek ♥
A házikó nem nagy, van benne 2 szoba, ebédlős-nappali, fürdő és pici előszoba. Meg persze a 30 nm-es terasz. Onnan nyílik az Életkert konyhája, amit már nem tudtam befejezni, mert a hitelkártyakeretem is ráment…. Már nem sok kell oda, le lett kövezve, gipszkartonozva, ki is festettem, csak a mosogatót kell beszerelni, amihez a csaptelep is megvan 🙂













Szerencsémre volt gimis osztálytársam, Mariann azonnal meglátta ezt a felhívásomat, és azt kérdezte tőlem, hogy az segítene, ha minden facebook ismerősöm küldene egy ezrest? Mondtam, hogy persze!!! És azóta külditek is…♥
Van aki utalja, van, aki rózsaszín csekken, és volt, aki borítékba tette az ő kis részét…
Sajnos, összesen 4 bríték érkezett meg hozzám, múlt szerda óta csak a csekkesek érnek el a postlaládámig… Valaki lenyúlja az Életkertnek szánt adományokat!! Nagyon szomorú…..
Jelenleg 6 boríték eltűnéséről tudok, ami bőven lehet több is!!!
Kedves megtévedt tolvaj! Ezekben a borítékokban kis nyugdíjasok, GYESen lévő kismamák pénzecskéi is voltak!
Kérlek, mond meg, mit tettél te azért, hogy erre jogosultnak tartod magad??????
Köszönöm a megértéseteket! Nem tudom, mit tehetek, de megpróbálok hétfőn utána járni az eltűnt leveleknek, amiben anyukám 10 fontja is benne volt….
Kérem, jelentkezzen nálam, aki még küldött nekem borítékot!
Köszönöm

Reklámok

Posted 2012. július 23. by eletkert

105 responses to “Elárverezem az Életkertet!

Subscribe to comments with RSS.

  1. Meg vagyok rendülve!
    Folytatnod kell Ildikó!
    Nagy szükség van arra, amit elkezdtél, ezt az Égiek is tudják!
    Meg kell érkeznie a segítségnek!
    Szétküldöm a leveled, amerre csak tudom.
    Szeretettel. Mária

  2. Ma Tizmilliószoros Nap van! Az ellen-energia is dolgozik. Kérem az Égieket segítsék ezt a nagyszerű kezdeményezést, amit elindítottál. Bár tudnék valami megoldást. Mert az semmijen megoldás, ha eladod, és akkor mi lesz? Jár az agyam, meg a szívem, mit lehetne csinálni???????????????

    zemplényiné marika
  3. Nagyon sajnálom,tudom nem sok,de veled vagyok!Sok erőt kívánok!

    Iványi Jánosné
  4. Kedves Ildikó!
    Véletlenül /véletlenül?/ találtam rá az Életkertedre. Olvastam, hogy nagy a gondod. Most legalábbis úgy tűnik számodra, hogy nagy. Képes vagy túl lépni rajta. Lépésről-lépésre. Onnan tudom, hogy én is voltam sokszor hasonló helyzetben, ennek ellenére valahogyan kikeveredtem belőle. Amikor benne vagyunk, akkor nem hisszük el, de amikor visszanézünk, rácsodálkozunk.
    Ne gondolkozz azon, hogy mit lehet és nem lehet megtenni az Apeh, az ÉMÁSZ és egyebek szerint.
    Hidd el, napról napra fogod megoldani a dolgaidat. Csak ébredj a hajnali napfelkeltével, és feküdj a naplementével a szívedben. A lelked pedig bízd a jó Istenre, aki átsegít ezen az időszakon.

    Kovács Lászlóné
  5. Kedves Ildikó!
    Nem ismerjük egymást, s még nem voltam az Életkertben, de terveztem menni Hozzád kosárfonó-, és kenyérsütő tanfolyamra. Olvastam a receptjeidet is. Most pedig meg vagyok rökönyödve!! Szerintem is még érdemes próbálkozni,ha Te is úgy érzed!:) Minden jót kívánok! 🙂
    Zita

  6. Ildikó! NEM ADHATOD FEL! Még nincs minden veszeve.Ez volt az álmod,és még annyit tehetsz itt az emberekért.Imádkozom,hogy sikerüljön.Sajnos pénzzel nem tudlak segíteni.Bár tudnálak.Osztom a hírt,hátha mások érdemben is tudnak segíteni.

    Körtvélyessy Andrea
  7. Drága Ildikó!
    Anasztázia olvasótáborán keresztül olvasok mindig a tevékenykedésedről, amit mélyen tisztelek.
    Nagyon tetszik, amit ott létrehoztál és a hit, amivel felépítetted az álmodat.
    Napokban gondoltam arra, hogy meg kellene látogassalak valamikor, az ország azon a részén régen nem jártam már. (Sőt ott még sohasem.)
    Bárhogy is alakul az Életkert sok erőt kívánok hozzá és küldök sok fényt és szeretetet!

  8. Kedves Ildikó ! Együtt érzek veled, csak azt sajnálom, talán ők. tudnak segíteni: http://www.devizaados.eu/index.php/11-hirek/34-tilk-laszlo-geza-leleplezo-okfejtese Nagy Róbert

  9. Szia Ildikó! Nem vagyok otthon ebben a témában és ezért lehet balgának fog tűnni ,de végül is most a házad eladó? Ha igen engem érdekelnének a részletek.
    Üdv

  10. kedves ildikó! mi sem ismerjük egymást.. ennek ellenére kívánom hogy legyen minden úgy ahogyan neked a legjobb! kérem az Égieket mihamarabb találjon rád a megoldás! addig is nagyon nagyon sok erőt kívánok! lilla

  11. Drága Ildikó! Ezt nem teheted!!!Nem olyan borzasztó és kilátástalan a helyzet, ahogyan most látod! Kérlek nyugodj le egy picit, lépj ki a pánikból és próbáljunk higgadtan megoldást találni! Te tudod a legjobban, hogy sokan szeretünk és hidd el, mindenki megpróbál a maga módján segíteni! Most már csak a hogyanját kell kitalálni! Fel a fej! Kereslek:) Puszi

  12. Hova utalhatok pénzt? Nem sokat, csak a részemet 🙂

  13. Szívesen! Remélem, sikerrel jársz, Ildikó. Nagyon drukkolok Neked.

  14. Név: KállayIldikó?

  15. ATYÁNK AZT ÜZENTE ,HOGY NE TÖRŐDJETEK A BANKOKKAL !!!!!!!ITT VANNAK AZ ÉGIEK ITT VANNAK! MINDEN MAGYARNÁL VAN 13 ANGYAL BESZÉLGESSETEK VELÜK! A SZERETET TÜNDÉRE KARANTÉNBA ZÁRTA LUCIT! A HARPOT SZERETETRE PROGRAMOZZA ATYÁNK TÁMOGATÁSÁVAL!!! IMÁTKOZZUNK! MEDITÁLJUNK A SZEBB VILÁGRÓL! LAAR ANDRÁS HÍV MINDENKIT 22Ó 30 PERCKOR MEDITÁLNI !!! EGYSÉGBEN AZ ERŐ !!!!!!!!!! TEREMTSÜNK GONDOLATAINKKAL SZÉP VILÁGOT!!! ÁMEN ÁMEN ÁMEN

  16. Rendben! Megnézném szívesen. Megosztanád a részleteket. Hol van? Mikor tudom megnézni és ilyenek. Az email címem ,ha esetleg nem szeretnéd publikusan. golyo77@gmail.com
    Várom válaszod
    Üdv

    • Megosztom, persze, és publikus, mert árulom 😉
      Szandaváralján vagyok, a Dózsa út 7-ben. Az Aszód-Balassagyarmat úton Balassagyarmat előtt 18 km-rel kell lefordulni Szandára. Bármikor jöhetsz, csak előtte telefonálj.
      Mobilszámom: +36 30 436 7906
      Köszönöm 🙂

  17. Kedves Ildikó!
    Megdöbbenve olvastam írásod. Én is árulom a házamat itt Pesten, sajnos az is megvan terhelve. Ezt a világot éljük most! De, nem szabad feladni az álmainkat! Én pont most arra készülök, ha sikerül eladnom a házat, leköltözök a faludba. Amióta olvastam a felhívásod azóta nem tudom kiverni a fejemből és ezen gondolkodom, hogy le kellene menni, megnézni és odaköltözni, már nézegettem házakat is arra felé.
    Drága Ildikó, át tudom érezni hogy mit érzel most, segítenék ha tudnék, de én is anyagi csőd szélén lavírozok.
    De kérlek, ne add fel! Isten megsegít minket!
    Fénnyel teli napokat neked! Szeretettel: Mária

  18. Kedves Ildikó! Néhány hónapja olvaslak, s nagyon tetszik amit eddig csináltál! Nagyon drukkolok Neked, hogy tovább tudd folytatni! Rengeteg jó ötletet olvastam nálad, s ezt szeretném még folytatni, s tanulni tőled! Bízzunk benne, hogy az égiek segítenek! Kitartáshoz energiát tudok küldeni szeretettel!

  19. Ildikó! Kérdezném a NAV nem szedi le rögtön a pénz a számládról? Csak azért kérdezem, hogy ha utaljuk a pénzt az rajta marad-e? Ha igen osztanám a csoportban, hol érhető el a számlaszám. Puszi és nagy ölelés. Ani

    • Drága vagy Anya ♥
      Egyelőre a folyószámlámon nincs inkasszó, csak a cégesen. De állítólag megadóztatnák azt is, így néhányan azt mondták, inkább borítékba teszik. A címem itt van a hozzáaszólások közt, meg a főoldalon is ♥
      Mindenkinek mindent nagyon szépen köszönök!!!!!! ♥

  20. Kedves Ildikó!
    Példaértékű, amit csinálsz, amit másokért teszel. Talán itt az alkalom, hogy kimutassuk a hálánkat és együvé tartozásunkat. A Műhely szívesen segít Neked – lehetőségeihez mérten – pár ezer forinttal. Ha elegen követik a példánkat, megmenekülhet az Életkert, amit szívből kívánok! A részleteket megbeszéljük. Ne add fel, mindig van segítség! szeretettel: Gabi

  21. Ma tizmilliószoros nap van használjuk ki!Imádkozom érted!Nem régiben olvastam a kertedről nagyon tetszett remélem sikerül megmentened!
    Andi

  22. Kedves Ildikó!
    Most utaltam 3000 Ft-ot. Kérlek az email címemre küld át a lakásod címét, egy levelet szeretnék eljuttatni neked 🙂
    kiss.maria2@freemail.hu
    Szeretettel ölellek:
    Marika

  23. Meg fog oldódni, ha az életed kertje, nem szabad feladni!Én is hasonlót indítottam, és ma úgy éreztem, feladom. De kívánom mindannyiónknak, hogy Éljünk a kertünkkel együtt boldogan!

    • Drága Áron!
      Neked is nagyon szépen köszönöm!!!! Ne add fel! Segítünk neked is ♥ Miben segíthetek? Miért keseredtél el annyira, hogy fel akartad adni? A kertünk csakis boldogságot hoz. AMi nem jó, azt mi adjuk hozzá …. ♥

  24. Tudod Ildikó, az imént olvastam, hogy akkor segíts másokon, amikor arra szükség van és ott, ahol kell és pont akkor, amikor az adott segítséget kérik tőled, még ha nem is ismerjük egymást. Megható, első olvasásra elkeserítő a történet és mindebben az a legszomorúbb, hogy még ezrek és ezrek vannak ugyanebben a helyzetben szinte kísérteties módon ugyanezen -vagy hasonló- forgatókönyv szerint, ami borzasztóan groteszk és banális, mondják egyesek – ha mással történik!!! Mert ez az egész szégyenteljes eljárás a kizsákmányolás és az érdektelen – lélektelen bürokrácia lehengerlő “magasiskolája”. Hasonló cipőben járok én is, van lakás devizahitelem (nem saját jószántamból és nem az én érdekemben!) és egy vállalkozói mikrohitelem, adóhivatali megállapítással majd 4 millió adótartozásom (jóindulatú feljelentésre kapcsolódó vagyonosodási vizsgálattal megállapították, hogy 20 év ledolgozott munkája után nekem nem lehetett 4,5millió megtakarításom, mert azt nem a Bankban tartottam!).Mindezek szerint a szakadék szélén állok én is, az adóhivatal végrehajtást kért. Azonban nem az én problémámmal akartalak terhelni, talán csak kicsi vigasz, hogy mások sem biztos, hogy azért nevetnek olyan hatalmasan jóízűen, mert remek a kedvük, de az élet szép és én úgy gondolom, hogy az ismerősöd – valaki – 1000 forint körüli összeget helyezett kilátásba minden “ismerősétől”, ami talán segít, és bár nekem is szükségem van minden összeszedhetőre, azért én ezt megdupláznám, hátha mégse mindenki adna és talán sok kicsi sokra megy. Hova küldjem? szeretettel és barátsággal: Margó

    • Nagyon drága vagy Margó!
      Azt mondták nekem itt a képzett ismerősök, hogy ne bankszámlára, mert elvehetik és meg is adóztathatják. Abban maradtunk, hogy aki segíteni szeretne, tegye egy borítékba, és küldje az Életkert címére:
      Szandaváralja
      Dózsa út 7.
      2 6 9 7

      És eszembe jutott egy kezdeményezés, amit meg is csinálok, ha ezt túléljük! Létrehozunk egy közösséget, ahol valódi KÖZÖSSÉGET vállalunk egymásért. Ez csakis annyit jelent, hogy minden hónapban 1 valakinek utal mindenki 1 ezrest… Ez senkit nem vág földhöz, de 1-1 családot, közösséget megmenthet ♥ Remélem, téged is ♥
      Itt lehet csatlakozni az oldalon!!!

  25. Őszintén sajnálom, ami történt 😦
    Az nagyon érdekelne, hogy szerinted hol rontottad el.
    Hátha tanulságos lenne másoknak.
    Köszönettel:
    Pancsi

    • Ott rontottam el Pancsi, hogy nem küldtem a NAV-nak akkor is pénzt, amikor nem volt…. Mert ha küldök nekik 5-10 ezer forintot minden hónapban, akkor lehet, hogy most nem akarnának kirabolni… De nehéz olyan helyzetben okosnak lenni, amikor hideg van és nincs tüzelőd, vagy a kutyáknak kaja… De a végén mindig volt mindenre!!! Ezért gondolom, hogy az égiek megsegítettek volna akkor is, ha ebből a nincsből nekik is juttatok…
      Meg elhittem, amit határozatban írtak, hogy nem fizethetek részletekben, azonnal utaljam nekik a teljes összeget… Most azt mondták, nem látták a hajlandóságot, hogy fizetni szeretnék….toljam be nekik a pénzeket… 🙂

      • Jó ötletnek tűnik, hogy eladod a házad – bár nekem sohasem volt ilyen lélékjelenlétem, hogy ilyen nagy lépéseket tegyek.
        Csak arra vigyázz, hogy ne ugorj árnyékra: ki nullázni a tartozásokat nem lehet, mert néhéz a “hivatalnak” felmérni a helyzetet: tehát nem tudja “Ő” sem most, hogy kinél akad sok év múltán x Ft. hátralék, + sok évi kamat: nagy a zürzavar ott is…
        Ezt a helyzetet kezelni kell, amíg az ember él. – És időbe kell segítséget kérni…de ezt már én is tudom – hasonló tapasztalatból:-) : “Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.”
        Szóval, a “krízis” menedzser azt ajánlaná, sz’tem:
        mérd fel a helyzetet:
        – kérj segítséget a határozatok értelmezéséhez:
        1. hivatalok: végrehajtó, apeh (ingyenes !), én ált. több irodába is elmegyek, mert 1 vélemény, az vélemény, több vélemény meg közelít a realitáshoz. Komolyan: csak ők naprakészek, a könyvelők fázis késésben vannak.
        2. ügyvéd, nem más! tanácsadás 5.000,- Ft. / óra + Áfa. Ha felkészülsz, elég.
        – ez egy materiális ügy, nem szabad egyéb vonalra vinni:-)
        Ha lehet ütemezni a kiadásokat, és van bevételi forrásod: ütemezd.
        Ha nincs erőd belebonyolódni (nekem soha nincs, mert felőröl, sajnos lelkileg nagyon instabíl vagyok): add el amid van, és számolj újra: új ház, régi hobbi mehet tovább:-)
        Építesz egy új életkertet – másat – és ha kell majd azt is eladod 🙂

      • Drága Anna,
        ez 3 éve zajlott, azóta a helyzet sokkal rosszabb 🙂 Jelenleg nem árulom, mert amit kapnék érte, nem lenne elég arra, amit hivatalból megálmodtak, kitaláltak 🙂
        Így egyenlőre maradok, aztán majd meglátjuk, mi lesz 🙂
        Köszönöm szépen a bíztató szavakat!!! ❤

  26. Istenem, szomorúan hallom a helyzeted, találjunk már ki valamit…
    Első gondolatom, hogy nézzük meg hogy mi az amiből gyorsan sok pénzhez tudsz jutni úgy hogy ki tudd fizetni a tartozásod?
    Mi lenne ha hozzájárulási jegyet lehetne venni Tőled, úgy képzeltem el hogy a holdat is már felparcellázták akkor ez Életkert- bő is lehetne olyat csinálni hogy egy tenyérnyi helyet lehet a “jegyért” kapni. Így aki segít az kap egy tenyérnyi helyet az életkertbe. Egy tenyérnyi jóhely 1000Ft.
    Elehetnek hozzád és egy magék földet elvihetnek…
    Ha tetszik az ötlet szívesen bereklámozom felkampányolom a segitunk.com honlapomon. (véletlenül) láttam meg az üzenetedet… mit szólsz, vélemények az ötletről?

    • *elmehetnek Hozzád és egy marék földet elvihetnek, abba a tudatba hogy földjük van az életkertbe. (még nem is fontos elvinni) 🙂

    • Nagyon kedves vagy Péter, de ez a maréknyi föld…ennek olyan átverés szaga van…. lehet, csak nálam 🙂 Egy maréknyi földet bárkinek szívesen adok, ingyen:) Ehhez nem kell buta jegyeket árulni;) Ha valaki segíteni szeretne, azt az ezres adja ő föld nélkül is ♥ Mindettől függetlenül, csodálatos vagy, hogy ezen gondolkodsz, hogy tudnál segíteni az Életkerten. Én azt mondom, ne bonyolítsuk 🙂 Annyira könnyű adni! Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik azonnal reagáltak és adtak!!!
      Peti, neked is megköszönöm, ha felrakod az oldaladra is ♥
      Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!!! ♥

  27. Kedves Ildikó!Együtt érzek veled mert mi is ilyen cipőben járunk.3 gyermekünk van és mind a ketten a férjemmel SM -betegek vagyunk.Ha tudnák nagyon szívesen segítenék.Kitartást kívánok sok-sok erővel!Zsuzska

    Gállné Szemán Zsuzsanna
  28. Szia Ildikó!
    Vesa vagyok a Szivárvány Új Medicina Fórumról, ahol korábban Te is sokszor megfordultál.
    Megrendültem olvatam a hírt a helyzetedről, és biztos vagyok benne, hogy sokan drukkolunk értred.
    A fórumon van egy kezdeményezésem, amivel azt szeretnén elősegíteni, hogy Magyarországon minél hamarabb emegtörténhessen az a felemekedés, az a potitív fordulat, amiről annyian beszélnek:
    http://forum.2esely.hu/gnm/index.php?topic=544.msg4939#msg4939
    Ez egy szerdánkénti közös akció. Kvantumszinkronizáció, ima, meditáció stb. Mindenkinek a saját szája íze szerinti technika. Lényeg, hogy együtt legyünk az éterben, és boldogságot, reményt éljünk át.
    Szeretném, ha a holnapi alkalmat Neked szentelnénk:
    http://forum.2esely.hu/gnm/index.php?topic=13.msg5770#msg5770
    Mit szólnál hozzá?

    Szeretettel: Vesa

    • Vesa, pár napja is voltam az oldaladon, nagy segítség nekem még mindig 😉 Igaz, nem publikálok mostanában, lefoglal nagyon az Életkert 🙂 Attól még nagyra becsülöm, és értékelem az oldaladat! Hatalmas segítség minden embernek!!!
      Nagyon szépen megköszönöm a szerdai összejövetelt. Részt szeretnék venni benne én is ♥

  29. Kedves Ildikó!
    Kérlek, ne add el az Életkertedet, segítünk, hogy túljuss ezen az időszakon!
    Fantasztikus ötlet, amit a Közösség létrehozásáról gondoltál, havi 1000 Ft senkit nem ver földhöz, és mindenki visszakapja.
    Kitartás!
    Gwen

  30. Kedves Ildikó! Nagyon sajnálom ezt a helyzetet, remélem, a sok pici segítséggel végül kilábalsz és az Életkert szebben fog virulni, mint ahogy álmodtad. 🙂
    Küldtem, amit tudtam és megosztom mindenkivel!
    Kitartást és optimizmust kívánok!

  31. Nem vagyok képben az előzményekkel kapcsolatban, csak most itt olvastam egy felhívást. Az 1000 Ft-ot át tudom utalni (ha elviszik, azzal is fogy a tartozásod, nekem pedig ez legalább ingyen van) többet azért nem, mert én is anyagi függőségben szenvedek, ami napi több órás magamon dolgozást jelent. Még én sem látom, hogyan tudok továbblépni.
    A Laár András féle felhívásnak eleget téve én is ott vagyok a meditálók között minden este 10-11-ig. Erőt, egészséget, kitartást! Budazsu

  32. Ildikó! Sajna egyelőre csak osztani tudom.Talán a jövő héten én is tudok egy ezrest küldeni.A közösséget nagyon jó ötletnek tartom,én csatlakoznék.
    És ne feledd,hogy azt ígérted,hogy jövőre mehetek hozzád.És tudod? Az ígéret szép szó,ha megtartják úgy jó! Szóval az eladáson ne is gondolkodj,szerintem,sok kicsi sokra megy.Megoldódik minden.

    Körtvélyessy Andrea
  33. Pénzt augusztus elején tudok küldeni,addig osztom az oldalt,és ne add fel!!!!!!!!!Sokan vagyunk melletted!!!!!!!!!! Czárán Nóra

  34. Kedves Ildikó! Hitet, Erőt, Egészséget jóra fordul minden!!!!!<3

    Vadász Hajnalka
  35. Nehéz döntés. Még nekem is fáj.
    Ha megosztasz velem néhány adatot, igyekszem segíteni: cím, épület mérete, fűrés típusa, kert mérete, stb.

    Isten áldjon!
    Attila

    • Attila, ezek az adatok:
      Kb 70 nm, + 20 nm melléképület, 30 nm terasz. A kert 1500nm körüli. Fűtés cserépkályha, + villanykonvektor Glamox, norvég kicsi fogyasztású.
      Víz saját kútról, kristály tiszta, most lett bevizsgáltatva 😉 Gázt nem engedtem bevezetni, csak villany, és telefonszámla van (internettel, T-Home os kábeltévével)
      Köszönöm szépen ♥

  36. Paskay Zsuzsa vagyok……kérem, hogy sürgősen keressen meg email-ba a hitel ügyben…..próbálok segiteni Sürgős…..paskay.zsuzsa@gmail.com

    Paskay Zsuzsa vagyok..........kérem sürgősen keressen meg email-ba a hitel ügyében.....próbálok segiteni ....paskay.zsuzsa@gmail.com
  37. Kedves Ildikó!

    A hír hallatán jutottam az oldalra. Mi épp tanyát keresünk. Szerencsés a helyzetünk, mert a vágy hajt minket, holott tulajdonképpen mi is menekülünk. Havi 200.000 Ft-ot kellene fizetnünk a lakáshitelre, amiből 40.000 Ft-ot tudok fizetni… Nem tudom, meddig lesz még lakásom… Erre a kizsákmányolásra nem számítottam, mint ahogy arra sem, hogy két diplomával, nyelvvizsgával, fél doktorival, munkatapasztalattal nem találok majd munkát magamnak. Én, aki az egyetem után azonnal találtam munkát, nem is rossz munkát… Soha nem gondoltam volna, hogy csak azért, mert van egy gyermekem – no meg mert páran úgy döntöttek, hogy tönkreteszik a családokat, kizsákmányolják az embereket – ilyen helyzetbe kerülünk…
    Ennek ellenére én még gyermeke(ke)t szeretnék. Ennek azonban egyetlen megoldását látom, ha tanyára költözünk és amennyire csak lehet megpróbálunk önellátóvá válni. Egyáltalán nem látom reménytelennek a helyzetet, bár ha a puszta tényeket nézzük, több mint reménytelen, hiszen egy fillérünk sincs, amiből földet tudnánk venni és arra egy kis házikót feltennénk. Ennek ellenére rendíthetetlenül nézzük a földeket és keressük a helyünket. Hiszem, hogy megoldódik a helyzetünk és megtaláljuk álmaink földjét, és megoldást is találunk, ami által megvalósíthatjuk álmainkat.
    Így jutottam én erre az oldalra, hiszen a célom hasonló a Te terveidhez, pontosabban mondva az általad megvalósítottakhoz. 🙂
    Tekintettel arra, hogy nem vagyunk túl jó helyzetben mi sem (párom fizetését inkasszózza az Apeh, így kemény 45.000 Ft-ot kap…) ha sokat nem is, de egy kis pénzt én is küldök Neked postán. 🙂 Az álmainkat nem szabad feladni! Azok tartanak minket életben 🙂
    Látod? Lehet, éppen ezért kerültél ilyen helyzetbe, hogy tényleges összefogásra bírd az embereket. És mint látod a segíteni akarás él az emberekben, még akkor is, ha éppen ő maga is nehéz helyzetben van… Összefogás nélkül azonban nem jutunk előrébb. A közösségi kezdeményezés zseniális ötlet. Már jelentkezem is tagnak 🙂
    Szép napot és menj ki a kertedbe helyettem is, ülj le egy fa tövébe és köszönd meg, hogy ilyen helyzetbe kerültél, és ezzel annyi embernek segítettél. Lehet, furcsán hangzik, amit mondok, de hiszem, hogy ezzel segítettél nekünk is. Azáltal, hogy mi segíthetünk Neked. 🙂
    Kitartást és még sok-sok boldogságot kívánok Neked a Te Életkertedben! Nagyon remélem, hogy mielőbb személyesen is megismerhetlek, és tanulhatok tőled.

    Üdv:

    Gabi

    Baráth Gabriella
  38. Kedves Ildi!
    Szintén véletlenül keveredtem erre az oldalra,egy barátom ajánlotta,mert tudta pici házikót keresek,és átküldte az oldalt egy mondattal.-EZ VEDD MEG!
    Elolvastam mindent,minden bejegyzést,és hát bevallom még ha gyönyörűnek is tartom,nem tudnm megvenni,hiszen ez a te életed,szíved lelked benne van.Olyan jó,hogy mikor adja a szükség emberek tömege áll a jó ügy mellett,és egyszerre dobog a szívük veled:)
    Mond csak,hogy áll most az ügyed?Vannnak előre lépések?
    Üdvözlettel:P.Barkavirág

    Pinkóczi Barkavirág
    • Köszi az érdeklődésedet Barackvirág 😉
      Példás összetartás, ami csodálatos és nagyon jól esik!!! Jönnek az ezresek is, de az NAVnak ez még sajnos kevés…
      De had éljek itt a lehetőséggel, ha már rákérdeztetek és köszönjem meg mindannyiótoknak ezt a csodát, amit itt létre hoztatok! És az ezreseket azoknak, akiknek még ez is problémás volt, de mégis küldtétek!!!!
      KÖSZÖNÖM!!!!!! ♥ ♥ ♥

  39. Döbbenten felhaborodva es szomoruan olvastam ezeket a sorokat!Ilyen is csak ebben az orszagban fordulhat elö!!!Tonkretenni masok munkajat celjat eletet ez profin megy nalunk de csak ez sajnos….a joindulat es segitokezseg eltunt a multban.annyira sajnalom hogy nem is tudok mit mondani…:((((

    ..

  40. Kedves Ildikó! Minden tanít és minden értünk van! Ezt tanulom én is, mert néha ezt nagyon nehéz meglátni:) Amit a külvilágban most látunk- én is hasonló helyzetben vagyok, és még nagyon sokan- , a férfi erő, férfi energia megnyilvánulásának egy igen alacsony rangú, rendű megnyilvánulása, tele agresszióval, félelemkeltéssel, stb-vel. De a férfi energiának vannak gyönyörű, csodálatos megnyilvánulásai is. EZ így teljes, mint ahogy a női energia minőségnek is vannak hasonló aspektusai. Ezt tanuljuk. Most a feladatunk-ahogy én látom-, hogy a bennünk lévő “sötétet”, amit annak hiszünk, látunk, érzünk….fényesítsük át:)…és amikor megjelenik, akkor ez ne keltsen bennünk félelmet, hanem lássuk meg az ő játékát…és így az egész világ játékát!
    A NAV, a bankok azt hiszik- mert mi átadtuk nekik a hatalmat-, hogy ők irányítanak minket. Holott ez nem így van. Ők FÜGGENEK tőlünk, hiszen mi éltetjük őket. Ők jobban félnek tőlünk, mint nekünk kellene tőlük. Ha ezt felismered..és minél többen ismerjük fel..persze mindenki nem fogja, mert az ő fejlődése még nem tart ott- és ez nem rossz és nem jó, ez van-, így belül megszületik a béke, a nyugalom. Én is most fogalmazom a levelemet a banknak, a biztosítónak…és jó játéknak tekintem:) …ma, amikor elolvastam alaposan újra és újra a leveleiket…hát csak ez derült ki számomra:) vicces….és nevetek….:):):) magamon is ..és rajtuk is:)…de a lényeg, hogy nem félek tőlük, mert nem tudnak tőlem elvenni semmit, ami igazán az enyém. Az álmaimat..bárhol megvalósíthatom, mint ahogyan te is:)..most Szandán…holnap máshol:)…Drága Ildi! Hajrá…:) Ölellek Glória

  41. Szia Ildikó!
    Ha eladod a házat hová költözöl majd? Van már elképzelésed, mi lesz?Judit

    • Szia Judit!
      Mindenképp itt szeretnék maradni. Vannak itt olcsó ici-pici parasztházak… A kőműves munkákba tavaly beletanultam, itt a szomszédok ígérték, hogy megtanítanak vályogot vetni, szóval valami ilyesmi…. ♥

  42. Jézusom Ildikó! Ezt nem hiszem el! Itthon vagyok Magyarországon és csak ilyeneket látok hallok… ez szörnyűűűűűűűűűű!!!!!!!!!!!! nHogy tudnék neked segíteni??????????????????? Jaj annyira sajnálom!

    Braunstein Barbara
    • Szia Barbi!
      Sajnálom, hogy erre jöttél haza 😦 De ahogy körülnézel, reményt keltő ez az összefogás, és szeretet, ami itt kialakult:) Egy drága gimis osztálytársnőm azt kérdezte tőlem, hogy van kb 3700 ismerősöm a facebook-on. Ha mindenki küldene 1 ezrest az elég lenne? Mondtam neki, hogy igen! Akkor a helyzet megoldva, ez volt a válasz:) Azóta ő küldi az ismerőseimnek a levelet, nekem meg jönnek az ezresek… Szóval, elkezdtem reménykedni. Mindegyikőtöknek nagyon nagyon szépen köszönöm!!!! És arra kérlek titeket, maradjunk együtt, és ugyanígy segítsünk ki minden hónapban 1 családot a kilátástalanságból…. Ezt találtam ki: https://eletkert.wordpress.com/eletkert-kozosseg/

  43. Szia Ildi!
    Milyen messze van Budapesttől pici Életkerted?
    Különös,és örvendetes,hogy én is hasonlót szerettem volna létrehozni,valami hasonló csodát mint te,mert jómagam szobrász lennék.Amikor ilyen összetartó megmozdulás indu,valahogyan újra reményt ad,és hinni kezdek megint az emberekben.Mindenkiben van jóság:)

    Pinkóczi Barkavirág
  44. Szia Ildi!
    Ha meg szeretnélek látogatni,akkor távolsági busszal,vagy vonattal is el tudok jutni hozzád?

    Pinkóczi Barkavirág
    • Igen, csak egy kicsit macerás. Balassagyarmatra úgy tudom óránként van busz a Pestről, onnan már ritkábban Szandára 😉 De szívesen érted megyek Gyarmatra autóval, ha jössz 😉

  45. Sajnálom!Jómagam is ilyen helyzetben vagyok és már nem is tudok küzdeni.Feladtam mindn álmomat,vágyamat.Kívánom,hogy sikerüljön!

  46. Ó nagyon Drága vagy Ildi!Köszönöm,a jóságodat.
    Hm,ezek szerint ha ott vennék házikót,akkor nem tudnék csak úgy Pestre járni dolgozni:(
    Habár egy szobrásznak itt Pesten is nehezen akad munkája:(
    Van lehetőség a környéken dolgozni valahol?

    Pinkóczi Barkavirág
  47. Nem kötekvés, de nem értek valamit. Ha az embernek van 90 bt-je, akkor abból nem holnapról mára lesz 2. AMikor már csak 15 maradt, vagy 10, nem gondoltál arra, hogy hohó, váltani kéne, mással is foglalkozni, innoválni? Hátha azzal el lehetett volna kerülni a bajt?
    Mondom, nem kötekedem, csak kérdezem, mert így visszatekintve mindig okosabb az ember, és abból tudunk mi, mások tanulni, hogy máshogy csináljuk…

    • Dehogynem Norbi!
      Nagyon hirtelen mentek el a cégek, azonnal el is kezdtem árulni a házam, mert láttam, hogy csak tartozást termelek. Ez azt jelenti, hogy hiába keresek havi 150.000Ft-ot, az még az APEH nak járna, csak az az fölötti rész lehet az enyém…. Szóval 2008 októbere és 2009 januárja között ilyen helyzetben találtam találtam magam… Meg akartam szüntetni a céget, hogy a maradéknak majd megbízási díjjal dolgozom, de már arra sem volt pénzem, mert horror összeget kell kifizetni a könyvelőnek, amíg végigcsinálja a NAV által megkövetelt megszüntetési folyamatot. Ördögi kör…
      Biztos vagyok benne, hogy a hibát csakis ott követtem el, hogy valahogy a semmiből is kellett volna az államnak utalni…. Így is sokszor megéltem a semmiből, úgyis megéltem volna 😉
      Mindez azért, mert csak egy személy vagyok és nem ember…

  48. Adj’ Isten Kedves Ildi!
    Jelen pillanatban, hogy áll Szandaváralján helyzeted? Ott vagy még, mert szeretnék Neked pénzt küldeni?
    Becskén dolgoztam 2. odaköltözöttként, 2011. őszétől-2012. januárig, de Rólad nem tudtam, csak a Bögre Tercsitől a közel-múltban. Talán jobb lett volna Veled dolgozni, lehet, hogy jobban megérdemelted volna.
    Isten áldjon Mindannyiunkat!

    Vraskó János

  49. Ne add el! Ilyenkor pár évre kényszerből ki kell menni külföldre dolgozni. Fizetni onnan a tartozásokat. Egy életre bánnád.

    • Zsuzsi,
      sajnos nem tudok már kimenni külföldre, 55 éves vagyok! A fiam kiment, nem is élte túl 😥
      Azóta egy “kedves” faebook os feljelentő jóvoltából tovább nőtt az ügy, most már mindenképp eladom. Úgy látszik, még mindig sok mindenem van, ha még az 5 fokos, gyakran fűtetlen házat is irigylik tőlem 😉
      Itt meg nézheted, ha érdekel : https://www.youtube.com/watch?v=CV07KNVN2NE

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: