Maradt tegnapról a kocsonyába szánt “húsból”, így ma rántott félét ettem 😉 Nagyon nagyon finom 😍😍😍
Pirított bulgurral és fermentált céklával tálaltam 🙂
Maradt tegnapról a kocsonyába szánt “húsból”, így ma rántott félét ettem 😉 Nagyon nagyon finom 😍😍😍
Pirított bulgurral és fermentált céklával tálaltam 🙂
Fermentált ivólevet csináltam kókusz-sütőtök-gyömbér, amiből a sütőtök isteni savanyúság lett a gyömbérrel, a kókuszból pedig nagyon finom joghurtot varázsoltam 😉 Az ivólé már most buborékos, isteni finom 😉 Ez a kedvencem 😀
Maradt egy kis kukoricás rizsem a hétvégi ebédből, és kerekítettem belőle ezt a finomságot a mai kelkáposzta-főzelékem mellé 😉 Némelyik megsínylette a sütőben a forgatást, de az ízén ez mit sem változtatott 😍
Kenyérsütős nap van ma, és kicsit sok lett a tészta. Sebaj, úgyis akartam ilyen kis ropogós szeletkéket sütni, így levágtam belőle egy darabot, és felturbóztam némi maggal, fermentált lével és némi szódabikarbónával meggyorsítottam a kelést 😉 Így nem kellett rá várni, azonnal ment a sütőbe, ahol ügyesen megdagadt 😉
Most csinálom az éves parazita-irtó programomat, amibe nem fér bele sem cukor, sem méz, semmi tojás és tejtermék, de még citrusok sem, így kihívás volt megsütni a jövő heti sütinket 😉 De a feladat megoldva 😀 Csodás, kellemesen édes-fűszeres téli ízvilággal, légiesen könnyű, pihe-puha a tésztával… 😉
A napokban vettem észre, hogy fogyóban a dezodorom, és nem emlékeztem, szoktam-e bele tenni méhviaszt. Meg akartam nézni az oldalon, és nem találtam….
Szóval ez egy hiányt pótló poszt, évek óta így csinálom, és 100%-os hatásfokú, (kerti munkáknál nagy melegben folyamatosan próbára téve 😉 )természetes hozzávalókból 😉 Az ára biztosan 100Ft alatt van, de nem számolgattam, és ez legalább 6 hónapra elég 😉
A recept nagyon egyszerű: Gyertyás tégelyt szoktam használni hozzá, amiből csak kipottyantom a gyertyát, és a már használtban égetem el.
Kell hozzá
– 1 rész kókuszolaj
– 1 rész kukoricakeményítő
-1 rész szódabikarbóna.
Felolvasztjuk az olajat és alaposan elkeverjük benne a többieket. Picit hagyjuk hűlni, de még folyékonyan beleöntjük a tégelybe. A tégely oldalát pengével óvatosan körbe szoktam vágni. Télen simán el van a fürdőben, mert csak 25 fok felett kezd olvadni az olaj, nyáron jó hűtőben tartani, ha túl meleg a fürdő 🙂