Időtágítás   14 hozzászólás

Biztosan ti is észrevettétek, mennyire felgyorsult mostanában az idő. Ráadásul egyre gyorsabb és gyorsabb lesz, mígnem nemsokára teljesen el is tűnik….
De amíg el nem tűnik, nekünk ugyanúgy el kell látnunk a szokásos dolgainkat, mint eddig, amikor jóval több időnk volt rá. Egy felől rendkívüli módon élvezem, másrészt, a mindennapokban, igen frusztráló is tud ez lenni. Hetek, sőt, hónapok óta küzdök azzal, hogy mindent el tudjak végezni időben, és jól is 😉 Ez miatt még a szokásos téli nyugis, visszahúzódós időszakom sem volt most az igazi, mert mindig siettem. Tavaszra már már úgy éreztem, kiszaladnak a dolgok a kezeim közül, mikor egyik nap azt mondtam, nem küzdök tovább. Egyszerűen kitágítom az időt 😉
Megkértem a körülöttem lévő segítőket, hogy támogassák az ötletemet, és voálá! Sikerült ♥
A szántás óta folyamatosan vetettem, ami ugye most nem egyszerű eset, lévén tele van még fűvel az eddig műveletlen földecském. Természetesen nagyon élveztem, és nem is siettem el, de mindig kiszaladt alólam az idő 🙂 Mire észbe kaptam, már mennem kellett a kutyákat etetni, magamnak valamit összedobni, mert este lett. Éppen csak befejeztem az ültetéseket (persze még nem teljesen), elkezdődött a hó végi zárás, és fel sem állhattam a számítógép elől. Végig aggódtam, hogy fogok kitakarítani, ablakokat tisztítani, stb. Eddig nem csináltam ilyesmiből gondot, hogy Húsvétra lesz kész, vagy utána, mert oly mindegy volt 🙂 Most azonban kályhával fűtöttem, és rájöttem, hogy ez a tavaszi nagytakarítás nem egy régi hóbort, hanem az ember lyánya alig várja már, hogy kiszabadítsa a házikóját a sűrűn lerakódott korom alól. Szóval, van még mit takarítani. Itt tartottam, mikor eszembe jutott az időtágítás. Valamikor valamelyik csatornázó mondta, talán St. Germain, hogy erre képesek vagyunk, és én szerencsére hajlamos vagyok az ilyesmit el is hinni 😀 A lényeg, hogy tudtam, hogy sikerülni fog, most csak azon gondolkozom, hogyan is írjam le nektek. Először leírom, miket sikerült megcsinálnom, aztán lefordítom az elme nyelvére is 😉
Igaz, mára már csak 2 picike cégem maradt, de úgy hozta a sors, hogy mindkettő bérszámfejtését 3-4 nap alatt meg kell csinálnom januártól 😉 Így most dolgoztam szombat, vasárnap és hétfőn is, amikor már nagyon stresszeltem a takarítás miatt 😀 Kedden volt az első időtágítás. Befejeztem a munkámat, és megpucoltam mind a 6 ablakot úgy, hogy 1-1 ablak között futottam a géphez, hogy jött-e újabb meló 🙂 5 órára készen lettem mindennel, nem fáradtam el, sőt este 1/2 10-ig a fiammal skype-oltam 😉
Mivel ez ilyen jól sikerült, elhatároztam, ma is folytatom. Reggel becsomagoltam a szappankákat, hogy szépek legyenek, mert vittem őket “vásárba”. Utána irány Balassagyarmat, bevásárlás, délután még takarítás, porszívózás. 1/2 5-re már a kutyákat is megetettem, 5-re az én nyers vacsim is készen volt:)
Azt vettem észre, hogy akkor tudom tágítani az időt, amikor kézzel fogható dolgom van. Ki is kell jelentenem, hogy most azt akarom, hogy táguljon ki az idő addig, amíg ezt és ezt elvégzem, megcsinálom, stb.
Például szuper volt, mert becsomagoltam celofánba a szappankákat, raffiával átkötöttem, és mindezt negyed óra alatt. Még a régi időben is beletelt volna ez nekem 1 órámba, mert nem vagyok túl ügyes az ilyesmiben 😉 Karácsonykor is inkább veszek egy szép zacsit, és abban landol az ajándék, minthogy csomagolnom kelljen 😉
Ezután az idő folyt a maga gyors módján, mígnem a takarításnál megint kértem időtágítást.
Lehet, hogy bármilyen foglalatossághoz kérhetjük, ki kell próbálni. A lényeg, hogy határozd el, hogy ennek és ennek az idejére kitágítod az időt, és az úgy is lesz 😉

Hogy az elme is megértse, lerajzoltam egy ábrában. 😉

Időtágítás ábra

Hogy tudd, mennyi időt spóroltál, fektesd a kis kör teljes kerületét a nagy szélére 😉

Kísérletezzetek vele ti is! Igazán megéri ♥

Reklámok

Posted 2012. április 4. by eletkert

14 responses to “Időtágítás

Subscribe to comments with RSS.

  1. Én kísérletezek.Én is úgy érzem,hogy mostanában rohannak a napok.
    Nem kaptad meg a medvehagymát?

    Körtvélyessy Andrea
  2. Nagyon érdekes ötlet. És mintha valahonnan ismerném ezt a dolgot? Igen nekem is fel gyorsultak a percek és nincs időm semmire. Na most megpróbálom!!!! (mintha megint….?)

    zemplényiné marika
  3. Én időgyorsításnak (amikor nemszeretem dolgokat kell csinálnom) illetve időlassításnak nevezem (amikor nem akarom, hogy teljen). Nekem is működik 🙂

  4. Köszönöm, ki fogom próbálni.

  5. Kallo Marta vagyok Kolozsvarrol.Mivel nagy csaladom van , munkahelyem , masodallasom es mar nagyon fiatal sem vagyok evek ota ez a trukkom , elore megtervezem az idomet es igy mindenre jut.Az idovel is lehet jol vagy rosszul gazdalkodni , akarcsak a penzzel , nem igaz?Persze Isten segitsege is kell hozza.Orulok , hogy ezt masok is kezdik eszrevenni es alkalmazni.

  6. Nekem is ismerös a dolog , én úgy szoktam hívni , hogy lelassíom az idöt . Nekem ez olyan természetes 🙂
    szoktam alkalmazni a munkámban , söt a busz eléréséhez is 🙂 Müködik !!

  7. az ido meg tovab fog gyorsulni mivel a fold a foton ov szelen van akik a foton ov altal keltet dimenzion atfognak jutni erthetetlenul furcsa fajdalmakat eszlelnek mert a fizikai test megkezdte atalakulasat.a tudosok tudnak a foton ovrol es megvanak remulve de hat mindig azok felnek kiknek van miert

  8. Kedves Időtágító! Hogy csinálod? Nagyon-nagyon érdekelne!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: